Korlátlan kalandozások itthon és Európában. Travel and Gastro

Fishansuperman

Fishansuperman

Harcsatekercs kapros sajtmártásban, borsvariációkkal, narancslehelettel

2015. január 25. - Tamás Gergely

Volt itthon egy kis afrikai harcsa (Clarias gariepinus) filé, gyorsan gondolkoztam mivel is lehetne feldobni, és megmutassam otthon, hogy van élet a rántott halon túl is. Erre már csütörtökön felfedtem az elképzeléseim, rögtön tiltakozásba ütköztem, hisz jóapám nem hajlandó a régi megszokott ízeken túllépni, jó mondom legyen kompromisszum, ő kap egy kis rántott harcsát, én pedig neki fogok az elképzeléseimnek. Eljött a vasárnap, majd a halkészítés órája és amilyen nehezen állt össze az agyamban a recept, olyan egyszerűen ment a dolog. Nagyon jól összeállt a dolog, így legközelebb is megcsinálom, egy kis csavarral. Legközelebb kipróbálom jóféle hazai harcsából, de finom volt ebből a fajtából is. Kis tudnivaló az afrikai harcsáról, amely Magyarországon invazív faj, tehát veszélyezteti az őshonos halállományt, de ezeket a halakat intenzív tenyésztés mellett, szabályozott keretek között mesterséges körülmények között tartják, tehát nagy tartályokban vagy medencékben tenyésztik, nagy halsűrűség mellet. Az afrikai harcsa eredeti élőhelye Afrika, ahogy a neve is mutatja, de a Közel - keleten is előfordul, Magyarországra az 1980 - as évek közepén hozták be, bizonyos Dr. Woynarovich Elek. A hal húsa ízletes, kissé szürkés jellegű. A hal biológiájába most nem mennék bele, akit érdekel nézzen utána. De lássuk a receptet négy személyre:

60 - 80 dkg harcsa filé

15 dkg kemény sajt (trappista, parmezáne, stb.)

500 ml tejszín (ha lehet Cserpes :))

1 csokor friss kapor

1 fej hagyma v. újhagyma

citrombors

fokhagymabors

fekete bors

fehér bors

olíva olaj 

egy narancs leve

A halat besózóm és kb. egy órát állni hagyom, majd befűszerezem a borsokkal és feltekerem, aki szeretné, hústűvel biztosíthatja, de ezt később vegyük ki.

dscf2922.JPG

A serpenyőbe egy kevés olívát öntök, majd ha már elég forró a hal mindkét oldalát megpirítom és átrakom egy tepsibe. Az olívába belerakok egy fej felaprított vöröshagymát, vagy újhagymát, majd kissé karamellizálom, ezután hozzáadom a tejszínt, a kaprot, és a borsokat, valamint a lereszelt sajtot, és besűrítem. A szószt a halra kanalazom, ezután egy narancsot kifacsarok, majd a narancsléhez adok egy kevés olívaolajat, és egy csípet fekete borsot, ezután ezt rákanalazom a haltekercsekre, és egy kevés reszelt sajttal megszóróm.

dscf2924.JPG

Sütőben, kb. 200 - 220 C fokon 15 - 20 percig sütőm, akkor jó, ha már szép piros a hal. Zseniálisan egyszerű. és isteni finom, párolt köményes rizzsel tálalom, isteni finom. Jó étvágyat. :)

dscf2927.JPG

A bejegyzés trackback címe:

https://halbanpacolt.blog.hu/api/trackback/id/tr767107469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása