Korlátlan kalandozások itthon és Európában. Travel and Gastro

Fishansuperman

Fishansuperman

VI. Márton Napi Borfesztivál

2016. október 27. - Tamás Gergely

A gasztronómia védőszentjei beköltöznek a Gellértbe

Idén az újbor bíráját, a szőlősgazdák védőszentjét, azaz Szent Mártont és a gasztronómia védőszentjeit idézi meg az ország legizgalmasabb Márton napi programsorozatán a Danubius Hotel Gellért november 10-13. között. Mások mellett a cseh sörök, a szakácsok, pincérek, az érlelt sajtok és a szőlőművesek védőszentjeinek mítosza lengi majd be a patinás szállodaépület összes termét, ahol izgalmas étkekkel, nedűkkel és programokkal várják a vendégeket.

http://www.maxima.hu/upload/images/25464/Marton-napi-Borfesztival-a-Gellertben_2016.jpg

Az idei évben fordulóponthoz érkezett a Gellért Szálló méltán közismert borfesztiválja, hiszen névadója születésének 1700. évfordulója tiszteletére Szent Márton-emlékévet ünneplünk 2016-ban. Ennek apropóján pedig a Szent Gellértről elnevezett szálloda hagyományos, és immár négy naposra nőtt VI. Márton napi Borfesztiválja a gasztronómia és művészetek számos szentjét is megidézi.

Felfigyelhettünk már arra, hogy a rendezvény mindig új és újabb tematikára építi fel a programokat, ezúttal azonban minden eddiginél különlegesebb élményben lesz részünk, amikor nemcsak a legjobb borokat és a hozzájuk illő ételeket kóstolhatjuk, hanem többek között azt is megtudhatjuk, ki a szakácsok, vagy az érlelt sajtok védőszentje.

Csütörtökön a februári Indoor Sörfesztivál beharangozójaként 20 kézműves sört kóstolhatunk a Gellért Sörözőben sörkorcsolyák kíséretében. Pénteken a Bor és Piac válogatásában jelennek meg a kiállítók, míg szombatra a Bortársaság hívta meg a válogatott borászatokat. A gasztro kiállítók között ott lesz a Lakatos Műhely, a Steamboo, a Bükki Sajt és a mára már fogalommá váltZing Burger. Szirbek István művészettörténésszel egy bortörténeti, Katona Csaba történésszel sörtörténeti túrán vehetünk részt, bebarangolva a szálloda jeles lakosztályait, ahol egykor államelnökök, filmsztárok, művészek laktak.

Az idei borfesztivál kortárs művészeti kiállítással, Vajda Pierreáltal moderált sajtkurzussal és egy szenzációs borvacsorával is kecsegtet, melynek háziasszonyai Mautner Zsófia és Fűszeres Eszter, a főszereplők pedig az ország csúcséttermeinek képviselői lesznek, többek között a Gerbeaud, a Kistücsök, a Salon, a Tanti és a Gellért Söröző részvételével.

Pénteken és szombaton megnyílik a Gellértben az egyedülálló Lakosztályétterem, és a Dunára néző panorámás luxuslakosztály kiváló keretet ad majd a Michelin csillagos séf, Pesti István Dom Perignon és fekete szarvasgomba elképzelésének.

Mindkét nap lesz After Party is, ahol fellép a Compact Disco és a Kelemen Kabátban, és slágereik mellet, egy-egy csak erre az alkalomra írt dalt is eljátszanak. Az After Party alatt az ország egyik legfelkapottabb helye, a DiVino Borbár várja a vendégeket.

Vasárnap valóban rendhagyó Sunday Brunch ad méltó zárást az idei VI. Márton napi Borfesztiválnak a Gellértben, ahol Budapest legjobb Sunday brunch éttermei, így a Paris Budapest, az Araz,a Hilton, a Gundel, a Manna Étterem és a Panoráma Étteremképviselteti magát,sőt a Gellért Sörözőben ott lesznekBudapest legjobb kifőzdéi is.

S hogy a szentekről részletesen is megemlékezzünk: velünk lesz a szállodában Szent Gellért, mint Budapest és a szálloda védőszentje, Szent Márton, mint az újbor bírája, a ló és lúdtartók, szőlőtermelők védőszentje. Ott lesz Szent Vencel, mint a cseh sör védőszentje, Római Szent Lőrinc, mint a szakácsok védőszentje, Szent Márta, mint a szolgálók, háziasszonyok, szakácsok, pincérek, pincérnők védőszentje, Szent Vince, mint a szőlőművesek védőszentje, Kildare-i Szent Brigit, mint az érlelt sajtok védőszentje, Szent Cecília, mint a zene és zenészek védőszentje és Szent Lukács, mint a képzőművészek védőszentje is. Mindezek után elmondhatjuk, a Gellért ismét szenzációs programsorozattal vár bennünket a VI. Márton napi Borfesztiválon, november 10. és 13. között.

További infók:

borfesztivalgellert.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://halbanpacolt.blog.hu/api/trackback/id/tr5111844151

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása