Éjjel sem aludtam jól, valami izgatottság volt bennem, a hajnali mustra, mit a macskáim (fekete, fehér, s szürti, és benikém) okoznak, ma reggel, máshogy folyt, reggel 7 - kor a jobbik felemmel beszélgetésbe bonyolódtunk, családi dolgok, de érzem, valami új, valami szép fog történni ma. Pedig semmi nem utal rá, komor a reggel, hideg, setét, és van benne valami fertelmes, talán a szénszag, amit a házak kéménye pöfékel ki, mindenfele.Reggel, majd utazás, ülünk a kispirosban, szürkeségben haladunk, mégis érzem, hogy körbevesz a XXI. század, de mikor belépünk a Bükk kapuján, és körbevesznek az ónos esőtől elhalálozott fák csontvázai, és körberajzolt holttestei, érzem valami más, valami változik. Mikor megpillantom a Palotaszálló semmihez sem hasonlítható képét, tudom megérkeztem, itthon vagyok, lehúzom az ablakot, és kidugom a nózim és újra gyereknek érzem magam, aki a 15 - ös busszal igyekszik Ómassára, hogy bakancsban, és hátiban, ami mindig elkísér. Utunk során ismerős arcok fogadnak, Lillafüred, Hámori - tó, Jávorkúti felhajtó, Újmassai őskohó, és megérkeztünk, hm édes látvány, régi barátként fogad, meggyötört arca, számomra minden évszakban ismerős, de talán ilyenkor télen a legkellemesebb, a legszebb. A pisztrángtelep, amint már írtam nem Lillafüreden van, de ez lényegtelen, ez csak közigazgatás, amelynek igen patinás története van, hiszen már a XX. század elején Herman Ottó kezdeményezésére, és tervei alapján megindult a haltenyésztés. A pisztrángtelep internetes oldalán olvashatjátok a pontosabb  információkat amelyet az alábbi linken érhettek el:

http://pisztrangtelep.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=12&Itemid=26

Ágnes a hajó fogad a parkolóban és a vidra, no meg a bakancsba ültetett virágok a kis hídon, az illat leírhatatlan, a Bükk ködös, ózonos levegője, keveredik a halfüstölőből és a kéményekből terpeszkedő füstével, és a halak titkos, vizes, sikamlós aromájával, ez adja meg a pisztrángtelep ellenállhatatlanságát. No meg az ott dolgozók elképzelhetetlen munkabírása, és gyakorlata, amely párosul a halak tisztításában és kezelésében mutatott szaktudással. Vannak páran, de többet vártam, de ez betudható annak, hogy hétvégén is munkanap van. Épp egy harcsa bukkan fel, a pisztrángtelep dolgozója kellő méltányossággal, és hihetetlen gyorsasággal teszi kíméletlennek tűnő dolgát, de ez itt teljesen természetes. Ütés itt, nyúzás ott,, bontás amott, és a harcsa már menet kész. Én is fázok, pedig sapka, és nagy kabát, van rajtam minden, ami a hideg ellen való, de beleborzongok, mikor nézem őket, amint a hideg vízbe nyúlnak a halakért. 

A szomszéd, aki szembe, szerdán szólt, hogy vigyek neki is, ekkor jött a pisztráng ötlete, süssünk szombaton mi is. Négyet neki, négyet nekem, egyik kicsit több mint 1 kiló, míg a másik is, csak kettővel több. Ez jár a fejembe, miközben fényképezek, de mikor meglátom a harcsát rögtön eszembe jut a jobbik felem, az oldalbordám, hisz imádja a harcsát paprikásan, de megegyezünk most nem, majd valamikor jövőre, sok a terv, nem fér be. Kérem a részem, srác felveszi a rendelést, kicsit kaotikus, de most fennforgás van, kedves hölgy számolja az eredményt, beszélgetünk, mesélek neki, hogy egyszer fogtam egy harcsát, nem támogatom a további eredményeim, szégyenteljes. Tisztítva kérem, fizetek, odaadom a gázsit,majd kapom a jussom, elfelezve, pisztrángtelepes szatyorban, ezt szeretem, precíz munka, kiváló kiszolgálás, és már otthon jár a fejem, mi is lesz belőle. Sétálunk még egy kicsit fényképezek, ledöbbenve nézem a természet erejét, kidőlt fák csontvázai, és azok romboló hatásai, mikor egy megtermett Bükkfa ledől, nem hagy választást, visz amit ér. Ez sajnálatos, de aki a természetben él, az elfogadja annak nagyságát és erejét, tiszteli és megbecsüli, majd  alázattal dolgozza fel mindazt, amit tőle kap. Sétánk közbe egy cinke szálldogál, alkalmi falatokat keres a falon, ő itt ragadt, igazi túlélő, míg sokan inkább a városba mentek szerencsét próbálni, indulni kell már, de vettek még egy utolsó pillantást a keltetőkre és a pisztrángos táblájára remélem még sokáig várnak rám barátként. 

Hazafele már az otthoni munkán jár az eszem, a pisztránghoz vásárolunk, tengeri sós vaj, fehér kenyér, stb.. Hazaérve melegszünk, miközben a halat újra mosdatjuk, kezelésbe veszem, pácolom. A páchoz nem kell más mint kellő mennyiségű só és citromlé, ráfacsarom, állni hagyom, körülbelül negyedórát, a savak dolgoznak, szépen lassan átdolgozzák a pisztráng húsát. Előveszem a fagyóból a kaprot, még ősszel dobta be anyu, meg a vajat, a kosárból. 

Nincs más dolgom, mint hogy bedobom a kerámia tepsibe, amit sütőpapírral béleltem, behelyezem a halakat, kicsit nagyok, ezért egy kicsit szoronganak, de jó ez így, itthon vagyok, belefér. A hasukba teszek egy - egy fokhagymát, egy szelet, vajat, kb. 2 dkg -át, egy mogyorónyi kaprot. A tetejét is megvajaztam, kicsi olívával öntöztem, ízlés szerint lehet rá tenni, és megszórtam egy kevés kaporral, be a sütőbe.

Mikor aranybarnára sült, kivettem és friss, ropogós fehér kenyérrel és krumplisalival, valamint édes jó anyám mexikói salátájával tálaltam. Ahogy jobbik felem fogalmazott "isteni" volt, vagy ahogy édesanyám szavaival "tényleg nagyon finom". Remélem ti is kipróbáljátok ezt az egyszerű, de nagyszerű receptet, és természetesen friss, Lillafüredi pisztrángból, ami szivárványos :)