Nos, hol is kezdjem. Sosem voltam nagy rajongója a halevésnek, talán azért, mert sosem ettem jó halat. Persze jártam én horgászni, ettem én friss halat, de vagy a szakács volt részeg, vagy én, jó persze nem, de valahogy, soha nem jött át a tavi, folyami hal íze. Gondolod most, hogy ez csak azért, van, mert nem jó helyen kerestem, vagy csak a génekbe ragadt meg. Úgy hittem, sosem jön el ez a pillanat, de Spanyolország mindent megváltoztatott. Na persze most megint érzem, ahogy jönnek a gonosz gondolatok, hogy itthon is találhatnék olyat, ami finom és jó. És tényleg, feláldoztam magam, és adtam a kihívás erejének, ha már lúd, akkor legyen hal, gondoltam. És elmentem a jobbik felemmel és a bal oldalamon ülő barátaimmal pisztrángot enni, Lillafüredre. Ami persze, inkább, már nem Lillafüred, de ez legyen a földrajz baja, és felkészülve, rövid gatyában, bakancs nem volt, de kiszállva a kocsiból,ott álltam startra készen. Első szerelem volt, lehet, hogy második, vagy harmadik, de megint nem csalódtam. De miért is csalódtam volna, hisz tudtam, finom ez, de ledöntöttem a gátakat az agyban. És itt vagyok, startra készen, hogy belépjek egy új és izgalmas Mátrixba. De ne higgyétek, hogy hűtlenné váltam, istenemre, én maradok hű társad, drága csülök, de az új szerelem nem hagy nyugodni, meg kell hogy ízleljem, mindazt, ami a tonhalas dobozon túl van. Remélem mind többen tartotok velem, és remélem az utazás mind hosszabb lesz, és mind mélyebbre merülünk a halfőzés ízletes poklába, csodáiba, csalódásaiba, sikereibe. De ez már a holnap kérdése, amely a karácsonyi készületekről fog szólni.